Kútvölgyi Intézet
(korábbi Budai Meddőségi Centrum)
Az intézetünkről


1991-ben Dr. Sebestyén Győző, magyar származású francia orvos és biológus, látogatása során, a Le Havre-i IVF központ vezetőjeként meghívta kórházunkból Dr. Konc János nőgyógyászt, hogy bemutassa és megtanítsa saját sikeres IVF-programjukat. Dr. Konc János felkérésére 1992-ben Dr. Kanyó Katalin diplomás biológus is csatlakozott, és ő is Normandiában vált az In vitro fertilizáció elkötelezett szakemberévé. 1992. augusztus 11-én nyílt meg a Budai Meddőségi (IVF) Centrum. 1993-ban megszületett az első három egészséges lombikbébi a Szent János Kórházban.
Jelenleg is az ország egyik legnagyobb reprodukciós centruma a Szent János Kórház területén, a 9. épületben helyezkedik el. Ez idő szerint is az egyik legkorszerűbb felszereléssel és tapasztalt, kiváló szakember gárdával rendelkezik hazánkban. 2023 Pünkösdje, Dr. Konc János tanár úr sajnálatos halála után tanítványa, Dr. Zeke József, PhD vette át az intézet vezetését, mely 2023. november 1-től a DUNAMENTI REK Reprodukciós Központba tagozódott be.
Az itt folyó szakmai munkánkról elmondható, hogy szorosan lépést tartunk az aktuális európai trendekkel. Saját tapasztalatokon alapuló, autonóm megfontolásokkal alkalmazzuk a tudomány és a biotechnológia aktuális vívmányait.
A magyarországi centrumok szakmai repertoárján túlmenően egyedülállóan alkalmazzuk a „spindle view” technikát, amelynek segítségével az élő petesejtben az örökítő anyagot hordozó osztódási orsó láthatóvá tehető, és ezáltal az ICSI program biztonságosabban és eredményesebben végezhető. Ehhez hasonlítható értéket képvisel a mikromanipulációban az ún. IMSI technika, mellyel 6-8000-szeres nagyítással válogatjuk ki a legmegfelelőbb spermiumokat a jobb megtermékenyülés érdekében. PGD-t az Istenhegyi Géndiagnosztikai centrummal kollaborálva, szigorúan csak genetikai javallat alapján végzünk. A szűrést (PGS) a jelenlegi rendtartás nem teszi lehetővé. Petesejt fagyasztás: 2004 óta végezzük, elsősorban daganatos betegségek, sugár- és kemoterápia előtt, endometriosis, genetikai javallat, veszélyes foglalkozás esetén. Szociális indikáció, vagyis a termékenység meghosszabbítása céljából az eljárást a jelenlegi szabályozás nem teszi lehetővé. 1992-től napjainkig közel 30,000 IVF valamint 12,000 inszeminációs kezelésből csaknem 13,000 gyermek született az intézet csapatának köszönhetően.
Munkatársaink
Orvosok
Az országos intézményrendszer eredményes működését a hazai és külföldi tapasztalattal rendelkező orvosok garantálják. Többen közülük külföldi képzéseken is részt vettek, amelyek tovább erősítették szakmai felkészültségüket.
Orvosok
Az országos intézményrendszer eredményes működését a hazai és külföldi tapasztalattal rendelkező orvosok garantálják. Többen közülük külföldi képzéseken is részt vettek, amelyek tovább erősítették szakmai felkészültségüket.

Nővérek
A nővérek elkötelezettsége és szakmai felkészültsége biztosítja a legmagasabb szintű gondoskodást és támogatást a páciensek számára.
Nővérek
A nővérek elkötelezettsége és szakmai felkészültsége biztosítja a legmagasabb szintű gondoskodást és támogatást a páciensek számára.
Biológusok
Biológusaink között vannak, akik hazai és külföldi képzésben részesültek, mások itthon kamatoztatják nemzetközi tapasztalataikat, ezzel is biztosítva a tudományos és szakmai színvonal folyamatos emelkedését.
Biológusok
Biológusaink között vannak, akik hazai és külföldi képzésben részesültek, mások itthon kamatoztatják nemzetközi tapasztalataikat, ezzel is biztosítva a tudományos és szakmai színvonal folyamatos emelkedését.

Szolgáltatások
Meddőségi kivizsgálás
Hormonális kivizsgálás
Nőgyógyászati vizsgálat
Fertőzések szűrése
UH diagnosztika
Átjárhatósági vizsgálat, méhüreg vizsgálat, endometriosis/ adenomyosis diagnosztika
Endometrium vizsgálata
Spermium analízis
Andrológiai kivizsgálás
Genetikai vizsgálat
Istenhegyi Géndiagnosztikával
Hematológiai, immunológiai kivizsgálás
Ovuláció indukció
Tüszőérés serkentés
Ciklus monitorizálás
Intrauterin inszemináció
In vitro fertilizáció
Intracitoplazmatikus spermium injekció (ICSI)
ICSI herebioptátumból nyert spermiummal (TESE, MESA)
ICSI spermium szelekcióval (PICSI, Zymot [Fertile chip]-ICSI)
Preimplantációs genetikai diagnosztika
kromoszóma szerkezeti eltérések, vagy génmutációk vizsgálata céljából
Donor ivarsejt használata
spermium, petesejt
Adományozott embrió beültetése
Lézer asszisztált hatching
IMSI
Kapcsolat

Kútvölgyi Intézet
1125 Budapest, Diós árok 1-3.
9. épület
Hétfő:
Kedd:
Szerda:
Csütörtök:
Péntek:
7:30 – 15:00
7:30 – 15:00
7:30 – 15:00
7:30 – 15:00
7:30 – 15:00
Parkolási lehetőségek
A Szent János Kórház területén fizetős parkolás működik, akárcsak a Diós árokban és a Kútvölgyi lejtőn.